TIZENKETTŐ

Kirtan Loor a háta mögött összekulcsolta a kezét, hogy elejét vegye a remegésének.

– Lekötelezettje vagyok, igazgatónő. Állok szolgálatára.

– Milyen kedves öntől, hogy ezt mondja, Loor ügynök.

Ysanne Isard megnyomott egy gombot. A helyiség kivilágosodott, és az ablak elé lassan leereszkedett egy redőny. Az egyre nagyobb fényben feltárulkozott a helyiség magas mennyezete, a hatalmas fagerendák, melyek a mennyezet középpontjában futottak össze.

A falak és a szőnyeg ugyanabban a mélykék színben pompáztak. A helyiséget a falak mellett a Birodalmi Gárda vörösében pompázó futószőnyeg keretezte. Kirtan a helyiség távolabbi részében asztalt és székeket pillantott meg, melyek elegánsak voltak, ha nem is túl díszesek – jól illettek a szoba spártai egyszerűségéhez.

Megdöbbentette, hogy a hatalmas szoba, noha szinte üres volt, mennyire a dekadens fényűzést sugallta. Az egyetlen, amiből itt bőviben volt, az a tér. Ez nagy hatást tett rá. Egy ilyen zsúfolt világon, ahol ennyi ember él, egy ekkora teret elherdálni, valóban mérhetetlen luxus.

Isard ragadozószerű járása vonta magára Kirtan figyelmét. Admirálisi egyenruhát viselt, ami csizmából, lovaglónadrágból és rövidke zubbonyból állt. Minden darab vörös színű volt. Bal felkarján fekete szalagot viselt, ezen kívül azonban semmilyen rangjelzés nem volt rajta. Azonban minden külső hatalmi jelvény nélkül is a puszta megjelenéséből, a mozdulataiból sugárzott az erő, a hatalom.

Noha legalább egy tucat évvel idősebb volt nála, Kirtan vonzónak találta. Magas volt és karcsú. A halántékánál a hosszú, fekete hajába simuló fehér fürtök inkább érdekessé, mint idősebbé tették. Az arca klasszikusan szépnek tetszett a számára. Erős áll, határozott járomcsont, magas homlok, bájosan kicsiny orr és hatalmas szem: ezek jellemzik az olyan asszonyokat, akik gyilkolni tudnak a hatalomért – vagy akik meg tudják fizetni azt.

Noha alaposan feltérképezte a nő minden porcikáját, ami nemi vágyat gerjeszthetett benne – a lényét körüllengő aura szinte varázslatosnak tűnt –, a félelem legyűrte a gondolatait. Amikor a pillantása találkozott a fekete szemekkel, Kirtan tudta, hol rejtőzik benne a veszedelem. Az egyik szeme kék, mint a jég – hideg, mint a Hoth, és kegyetlen, mint egy hutt. A másik szeme, a bal, izzó vörös, benne aranyló lángnyelvek cikáznak. A bal szem azt sugallta, hogy az, aki nem teljes odaadással szolgálja őt, könnyen szembetalálhatja magát a bal szem ígérte véres valósággal.

Kirtan összeborzadt, és elmosolyodott.

– Kirtan ügynök, a maga aktája néhány igen figyelemreméltó feljegyzést tartalmaz. Többek között százszázalékos vizuális memóriával rendelkezik.

Kirtan bólintott.

– Amit olvasok vagy hallok, azt meg is jegyzem.

– Ez hasznos lehet, ha megfelelő módon használjuk ki. – Isard vonásai láthatóan megenyhültek, noha Kirtan ettől vajmi kevéssé érezte magát nagyobb biztonságban. – A Bastráról szóló jelentésekben azt írja, hogy nem használt skirtopanolt a kihallgatása során, mert Bastra lotiramint szedett. Ezt azért tette, mert egy korábbi, koréliai esetnél negatív tapasztalatai voltak a szerrel, ugye?

– Csak tartottam tőle.

– A jelentése szerint arra alapozott, hogy a lotiramin a háttérbe szorította a blastonecrosist, így Bastra szembekerült önnön halandóságával. Amikor ez nem bizonyult hatásosnak, hagyományos módszerekhez folyamodott.

Kirtan bólintott.

– Alvászavar, proteinéhség, kényszeres holografikus és auditív látomások gyötörték, amennyire meg tudtam állapítani. Minden nagyon jól indult, amíg a blastonecrosis mérgezni nem kezdte a szervezetet. Akkor kezdtem el az állapotnak megfelelő kezelést.

– És ez meg is ölte. -A szeme kihívón összeszűkült. – Tudja-e, miért?

– A bactakezelésekre is különös módon szokott reagálni.

– Tudja, miért?

Kirtan már azon volt, hogy elmondja neki Emdi-öt Bastra halálával kapcsolatban tett elemzését, de tudta, úgysem fogadná el.

– Nem.

Isard tétovázott egy pillanatig, és Kirtan tudta, őszinteségének köszönhetően most megúszta a büntetést. – Az YX1449F mond magának valamit?

A számot azonnal felismerte, de a válasszal várt, amíg magában gyorsan összeillesztette a részleteket.

– Ez a tételszáma annak a bactaszállítmánynak, amit az ashern lázadók megmérgeztek a Thyferrán. Miután eljutott a Birodalmi Központba, megfertőzött kétmillió katonát és civilt. Az emberek allergiásak lettek tőle a bactára.

Kirtan összevonta a szemöldökét.

– Csakhogy Gil Bastra sosem járt a Birodalmi Központban.

– Azt maga nem tudhatja. Lehet, hogy ott volt Isard lassan megrázta a fejét. – De ez mit sem számít, hiszen bárhol összeakadhatott azzal a bactaszállítmánnyal. A parancs szerint széles körben kellett terjeszteni, és ebbe belevonták a feketepiacot is. Ennek azonban nincs jelentősége. Csak egy a fontos: a blastonecrosis mindössze két százalékát fertőzte meg annak a rengeteg embernek, aki e borzalmas mennyiségű bactával kapcsolatba került. Egy Emdi droid könnyedén fel tudja deríteni bárkiről, hogy az elmúlt két évben kapott-e bactakezelést.

– És mert nem tulajdonítottam jelentőséget a fertőzésnek, Bastra meghalt.

– Nem! – Isard szeme megvillant. – Gil Bastra öngyilkos lett.

– Hogy?

– Négy dossziét töltenek ki a magáról készített jelentései. A maga droidja kitörölhette a feljegyzéseket a koréliai nyilvántartásból, de az enyémeket nem tudta. Az embert legjobban az ellensége tudja jellemezni.

Kirtan gyomra egyre határozottabban összeszorult. – Feltételezem, az értékelése jócskán ellenem szól.

– Lehetséges, noha Bastra meglehetősen érzékeny alkat volt. Azt írta, hogy maga túlságosan is bízik a saját memóriájában, mondván, az információk megjegyzése mentesíti a felesleges elemzésektől. Hogy maga nagyon sokat tud. Például azt is tudta, hogy milyen végzetes egymásra hatása van a lotiraminnak és a skirtopanolnak. És éppen emiatt nem nézett mélyebbre Bastra védelmi rendszere mögé. Máskülönben észrevette volna a bactaallergiáját, és akkor Bastra most is köztünk volna.

Isard lassan sóhajtott, és a zubbonya hajtókáját húzogatta.

– Bastra ismerte magát annyira, hogy tisztában volt vele, meg fog halni. Ez erőt adott neki ahhoz, hogy haszontalan információkkal tömje meg magát. Kitartott, amíg az erejéből telt, hogy időt adjon a cimboráinak.

A hírszerző ügynök lassan rájött, hogy az Expeditiouson, az első találkozásukkor tanúsított bátorsága nem hamis máz volt csupán. Kirtan elvörösödött. Magában szóról szóra elismételte Bastra akkori szavait, és ezúttal nyilvánvalóvá vált előtte hangjának gúnyos volta. Amit mint gyakorlott kihallgató, nagy nehezen kiszedtem belőle, az mind csupán játék volt az én kifinomult érzékeimmel. Az orromnál fogva vezetett, mint a nerf az áldozatát. Két éven át csinált bolondot belőlem.

A reveláció annyira megrázta, hogy valósággal remegni kezdett.

– Bolondot csinált belőlem már akkor, amikor a nyomába eredtem, igaz?

– Nagyon jó, Loor ügynök. – Isard vonásai annyira megenyhültek, hogy Kirtan már már azt hitte, elmosolyodik. – A kudarca miatti felelősség nem egyedül magát terheli. A mi tréningünknek része az, hogy elhitessük az ügynökökkel, mennyire csalhatatlanok. Ez hátrányosnak bizonyult a Birodalom szempontjából. De nem egyedül maga esett ennek áldozatául, a néhai császárnak is voltak fehér foltjai.

Kirtan nem vette a lapot, hogy megkérdezze, mi volt a császár gyengéje, helyette inkább az előbbi gondolatmenetet folytatta.

– Bastra és Horn valójában nem "estek áldozatul". Ennek, gondolom, valami egyszerű oka volt. Én úgy hittem, túl ostobák voltak ahhoz, hogy ez megtörténjen velük.

– Egyre jobb, Loor ügynök.

– Úgy érzem, most, hogy tudom, mennyire kihasználtak, mélyebbre látok.

– Igen, megvilágosodott egy homályos folt, és már tisztábban látja a maga körül zajló eseményeket.

Isard a mutatóujjával végigsimított az állán. – Ha elolvassa Bastra magáról írt jelentéseit, nem pedig elpusztítja azokat, hamarabb megvilágosodik.

Kirtan egyetértőn bólintott.

– És a hasznukat vettem volna.

– Így is nagyon jól csinálta. – Isard feléje vicsorított. – Nehogy visszaessen.

– Sajnálom – vörösödött el Kirtan.

– Ott tartotta magát jobbnak, ahol nem volt az. – Isard karba fonta a kezét. – A császár hasonlóképpen azt hitte, hogy ha elpusztítja az összes jedilovagot, az ő jedilovagja meg néhány, az erő használatára kiképzett ügynök elegendő lesz a galaxis irányításához. Nem fogta fel, noha én megpróbáltam figyelmeztetni, hogy a jedik kiirtása nem feltétlenül jelenti azt, hogy megszabadult tőlük. Jedimegszállottsága annyira elvakította, hogy nem vette észre az ellenség soraiban felnövő ellenfeleket, akik többnyire nem voltak intelligensebbek magánál sem, Loor ügynök. Ennek eredményeként a Birodalom összeomlott, a Lázadók pedig lerakták az Új Köztársaság alapjait.

Kirtan bólintott.

– Maga pedig most vissza akarja állítani a Birodalmat.

– Nem. – A tagadás oly rideg volt, mint amilyen dermesztő a karbonit. – Az én célom a lázadás leverése. A részleges restauráció is csak azután lehetséges, hogy levertük a Lázadókat, megsemmisítettük a katonai potenciáljukat, tönkrevertük az adminisztrációjukat és szétromboltuk a szellemüket. Ezek a célok összefonódnak, és ehhez kellenek nekem olyan vezérek, amilyen maga is. Meg tud birkózni egy ekkora küldetés súlyával?

Kirtan lassan bólintott.

– Meg. Miben állhatok a szolgálatára?

Isard ezúttal valóban elmosolyodott, de Kirtan azt kívánta, bárcsak ne tette volna.

– A maga célja az, hogy a Lázadók szívébe márthassa a tőrét. A maga dolga lesz a Zsiványkommandó elpusztítása.

Hogyan? – vonta össze a szemöldökét Kirtan, úgy vélte, nem jól hall. – Én nem vagyok vadászpilóta. Én semmit nem tudok a Zsiványkommandóról.

– Viszont rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amikre nekem szükségem van. A Korélián szolgált, márpedig az osztagot egy koréliai vezeti.

– Wedge Antilles, igen, tudom. De ez nem jelenti azt, hogy ismerem is. Nem ismerem. És az osztagról sem tudok semmit.

– Majd megismeri őket.

– Igen, majd megismerkedem velük.

Isard lassan bólintott, majd hirtelen felemelte a fejét. – És rá fog jönni, hogy személyes kockázata is van ebben az ügyben.

– Igen? – Kirtan összerezzent.

– A beépített emberünk jelentése szerint a maga barátja az osztag egyik kiemelkedő harcosa.

Isard egy korábbi mondata villant fel Kirtan emlékezetében. Az embert legjobban az ellensége tudja jellemezni.

– Corran Horn.

– Látja, máris többet tud róluk, mint azt gondoltam. Akar a Zsiványkommandó végzete lenni?

– Örömmel, igazgatónő. – Kirtan mosolygott magában. – Mégpedig a legnagyobb örömmel.